"Beszélek egy kicsit az LSD-ről. Meglepő, hogy ezt Magyarországon kábítószernek hívják. Máshol nem. Lehet, hogy ez egy nyelvi hiba. Az alkoholt nem annak hívják, pedig szerintem az alkohol kábítószer, mert az úgy elkábít, hogy nem vagyok az eszemnél. Hogy kevesebb vagyok,mint voltam. A legtöbb gyógyszer, amit egy pszichiáter felír, az is kábítószer. Minden fájdalomcsillapító, nyugtató, antidepresszáns az, de a heroin és az amfetaminok is. De hogy az LSD kábítószer lenne? Hát az ember esze megáll! Mert az pont az ellenkezőjét csinálja. Felébreszti az elkábított embereket. Az LSD az a pszichológiának, mint a mikroszkóp a biológiának, vagy a teleszkóp a csillagászatnak. Hol lenne a biológia és a csillagászat, ha azt mondanák, hogy a mikroszkóp és a teleszkóp kábítószer? Hogy ne nézz bele, mert elájulsz! Hozzászoksz! Hogyha egyszer belenézel a teleszkópba, akkor még a szakállad is odafagy a kemény téli éjszakákon! Be kell tiltani! A mikroszkóp meg egyenesen kisebbrendűségi érzéseket kelt!
Legalább három módon lehet az LSD-vel játszani. Az elsőben beveszel egy pici adagot, és elmész szórakozni. Ez engem nem érdekel. Ez nem tesz semmit. Olyan, mintha az ember bepiálna. Terápiában kétféle úton használtak eddig LSD-t, legálisan és illegálisan is. Ez a pszicholitic és a pszichodelic terápia. Az elsőben 150-300 milligrammot adnak hetente háromszor annak, aki kéri, nem az akarat ellenére, mert akkor az kínzás lenne. A pszichodelic az, amikor az ember egy napot rászán, és reggel bevesz 1000-1200 milligrammot, és akkor késő estéig utazik. Az ember bepakol, és nem ér haza estig. De akkor nem üres kézzel érkezik haza. Mert ha átadod magad az élménynek, akkor úgy térsz haza, hogy lesz valami a kosaradban. És akkor meg lehet nézni, hogy mivel érkeztél haza, és sokáig lehet benne gyönyörködni. Terápiában soha nem veszik be az LSD-t egyedül. Azt mindig egy olyan valakivel veszik be, aki már nem fél tőle.
A legtöbb pszichiáter egyébként azért pszichiáter,mert pszichofóbiában szenved. A pszichofóbia egy rettegés és félelem az embernek a saját lelkétől, és a többi ember lelkétől, és lelki megnyilvánulásaitól. Ha az ember nagyon fél a saját lelkétől, és mások lelkétől is, akkor próbálja szabályozni azt, mint mindent, amitől félünk. Tehát ha félek, hogy megbolondulok, akkor pszichiáter leszek. Ez pont olyan, mintha tudnám, hogy bűnöző lelkem van, és akkor inkább rendőr leszek, mint betörő. Ha félek a lelkemtől, akkor inkább pszichiáter leszek, mint elmebeteg. Ez ugyanannak a dolognak a két oldala. Egy pszichiáter nem a megfelelő ember arra, hogy velem legyen, amikor LSD-t veszek be, mert valószínűleg - hacsak nem egy különleges ember - nem tud majd velem lenni félelem nélkül. Az tud velem lenni félelem nélkül, aki már ismeri az LSD útját, aki már ismeri a saját lelkét, aki tudja, hogy mi történik és mi nem, amikor az ember megszűnik azon a szinten létezni, ahol általában vagyunk, mondjuk az egonkkal. Mert az LSD feloldja az ember énjét. És megengedi, hogy az ember beláthasson azokra a helyekre, amikről mióta a világ világ, és az ember ember, különleges embereknek mindig voltak élményei, amelyekből az úgynevezett vallásos élmények is keletkeztek. Nem úgy, ahogy a vallás az egyházakban van, hanem ahogy az embereknek vallásos élményeik vannak. A vallásos élmény központja az, amikor úgy érzem magam, hogy egy nagyobb rendszernek csak egy kis része vagyok. Amikor nagyon együtt érzem magam valami nagyobb rendszerrel. Ez az, ami a világ minden részén a központja a vallásos élményeknek.
Van egy japán szó, a "dzsirik". Ez a saját erő vagy akarat útja. A nyugatiak ezen haladnak. De a japánok tudják, hogy van egy másik út is, a "tárik". Ezen az úton az ember elhagyja azt a képet, hogy én a saját magam erejéből tudok élni. Azon az úton odaadom magam valakinek, azt, ami az élet. És azt érzem, hogy valami engem él. Nem én élek, hanem valami él engem. Mintha az alma érezné, hogy ő valahogy része a fának. ő nem csak egy alma, hanem annak a fának a gyümölcse. Össze van nőve a fával. Ezen a másik úton az ember megérzi, hogy mi mindannyian a világmindenség gyümölcsei vagyunk. Ugyanúgy, ahogy az almafa almázik, a világmindenség emberezik. Ha a világmindenség nem emberezne, akkor mi nem ülnénk itt. Mi vagyunk a világmindenség gyümölcsei. És a gyümölcs nem olyan hülye, hogy azt mondja, én egy alma vagyok az akaratommal. Én alma akartam lenni, és most itt vagyok, büszke vagyok arra, hogy milyen alma vagyok. Ilyen hülye alma nincs, de sok hülye ember van, aki azt hiszi, hogy ő a saját erejéből olyan okos ember. Ahelyett, hogy rádöbbenne, hogy a világmindenség őt gyümölcsözte. És hogy valami éli őt. Nem én élek, nem én akarok, hanem valami akar engem.
Ahogy én erről beszélek, azok talán csak szavak. De sok mód van rá, hogy ez élmény legyen, ne csak szó. Ne csak egy ötlet. Az LSD megengedi neked, hogy egy ilyen élményed legyen. Sokan azt mondják, hogy ez egy spirituális betörés, hogy ezt nem szabad így csinálni. Mert az ember betör egy olyan helyre, ahová nem szolgálta meg, hogy belépjen, mert az odavezető utat nem járta be. De az LSD sok embernek megengedte, hogy meglássa, van ilyen út és hely. És azért nem lehet rászokni, mert ha az ember egyszer meglátta, hogy van ilyen, akkor nem kell többet újra megtalálnia azt. Mint amikor az ember azt hitte, hogy a felhőknél vége a hegynek, de aztán kiderült, hogy a felhők felett is folytatódnak a hegyek. De ezt nem kell mindig felfedezni, hanem inkább fel kell oda egyszer mászni. És amikor az ember elhatározza, hogy oda akar menni, ahová az LSD megengedte, hogy benézzen, akkor feltárul a keleti ember világa, és rájön, hogy az életben bizonyos utakat lehet követni. Megint az ember figyelmére kell vigyázni. Minden meditáció, akár buddhista, akár hindu, bármilyen keleti pszichológia, az mind ugyanoda vezet, ahová az LSD azonnal beenged.
Azért olyan ijesztő sok embernek az LSD bevétele, mert az ember akarata megszűnik abban a pillanatban, amikor az LSD hatni kezd. Akkor úgy érzed, hogy elolvadsz, és az akaratod nincs tovább. Hát az egy rettenetesen ijesztő dolog. De ha van valaki melletted, aki vigyáz rád, akkor nagyon jó az embernek elengedni egyszer az akaratát. Az ember csak úgy úszik a világmindenség tetején, és semmit nem kell csinálni, hogy nekem nem kell élnem magam, hisz valahogy úgyis élek. És amikor az ember át tudja magát adni a relaxációnak, akkor pontosan ugyanoda kerül, mint a meditáció végén. Az emberek beszélnek olyan tudatállapotokról, ahol megvilágosodás van, ahol az ember látja, hogy minden illúzió, hogy ahogyan élünk, az csak szemfényvesztés, de nem ez a valóság, nem ez az igazság.
Nagyon érdekes, hogy a pszichiáterek azt mondják, hogy az LSD az hallucinációt okoz. És nem veszik észre, hogy az LSD-n keresztül meg lehet egy olyan valóságot élni, amihez képest a mindennapi valóságunk a hallucináció. Ha ezen elgondolkodtok, rájöhettek, hogy miért illegális az LSD, és miért nem szabad arról úgy beszélni, ahogy én teszem. Mert ki akarja azt, hogy az emberek rájöjjenek arra, hogy a társadalmi rend, az csak egy illúzió? Hogy van egy másik rend, ami sokkal fontosabb, mint a társadalom rendje. Egy mély szinten az LSD egy valóban forradalmi találmány. Minden időben, a világ minden részén az emberek találtak egy növényt, ami megengedte nekik, hogy egy más tudatállapotba kerüljenek, mint a normális. Észak-brazíliai indiánok egy növényből teát főznek, amit "jagé"-nak hívnak vagy "ayahuasca"- nak. De amikor én Kanadában ittam ezt, akkor nekem abban a pillanatban, amikor hatni kezdett, megjelent az esőerdő szelleme. Ott Kanadában. Pontosan ugyanúgy éreztem magamat, mintha az esőerdő kellős közepén lennék, annak ellenére, hogy Brazíliában soha nem voltam. És mindenkinek ez az élménye, aki ezt a teát issza. El tudjátok képzelni, hogyan érezné magát egy racionálisan gondolkodó pszichiáter vagy pszichológus, akinek arról kezdenék beszélni, hogy a növényeknek szellemük van, és bizonyos módon érintkezésbe lehet lépni velük? Hát ez már elég ahhoz, hogy a Lipótra vigyenek, ugye? Hisz ez egy téveszme. És itt jön be a politika. Merthogy nektek azt hazudják, hogy az LSD egy kábítószer; az nem tudomány, hanem politika. Mert akinek hatalma van, az kontrollálni tudja, hogy mit szabad és mit nem szabad. Ez a hatalom kérdése, és nem a tudományé.
Az LSD hatása az, hogy előbb-utóbb olyan élményben lesz része az embernek, amiben meghal. Tehát ha az ember komolyan veszi azt, amit a görögök ajánlottak, hogy csak egy célunk van itt a Földön, hogy gyakoroljuk a meghalást, akkor annak egyik módja az LSD. Valami nagyon érdekes dolog történik akkor, amikor az ember meghal, mert akkor rájön arra, hogy milyen értékes az élete. Addig a pillanatig, amíg az ember el nem jut arra a pontra, hogy szembenézzen a halállal, egy nagyon mély és igaz szinten, addig az ember sokat panaszkodik. Ha ismersz valakit, aki sokat panaszkodik, akkor tudhatod, hogy az egy olyan ember, aki még nem nézett szembe a halállal. Mert miután szembenéztél a halállal, utána soha nem fogsz panaszkodni. Mert úgyis meghalhatsz, ha tényleg azt hiszed, hogy az élet olyan rossz, hogy annál a halál is jobb. És abban a pillanatban, amikor meghalsz, akkor nem kell visszajönnöd. Ez épp olyan, mintha meg akarnád ölni magad. Ha meg akarod, hát akkor öld meg magad! Ki mondta, hogy itt kell élni? Nem kötelező élni. Csak azért, mert a mamád és a papád egyszer véletlenül közösült, és az apád spermája megtermékenyítette a mamád petesejtjét? Ez nem jelenti azt, hogy neked most itt kell lenned addig, amíg meg nem halsz. Mert nagyon sok ember így él, hogy jaj! jaj! nézd, hol vagyok, most addig kell élnem, amíg meg nem halok. Hát nem kell! Öld meg magad. Menj el valahová és öld meg magad. Szabadítsd meg magad a világtól, és a világot magadtól. Úgyis sokan vagyunk.
Úgy is szembe lehet nézni a halállal, hogy az ember elmegy egy szigetre, ahol egyedül lehet, mondjuk két hétre. Mérget visz magával, kést vagy villát, puskát vagy kötelet, ahogy meg akar halni. És határozd el, hogy nem jössz vissza, és megölöd magad, hacsak valóban rá nem jössz, hogy tényleg élni akarsz. És nem azért, mert a mamád és a papád idevarázsolt, hanem annak ellenére is élni akarsz. De közel kell kerülni ahhoz az érzéshez, hogy az ember észre vehesse, hogy nem kell élnie. Hogy nagyon könnyű az embernek véget vetnie a saját életének. Attól a perctől fogva soha nem fogsz panaszkodni. Semmiről senkinek. Mert rájössz arra, hogy akármilyen kemény az élet, még annak is lehet örülni, ha valami fáj. Mert amikor meghaltál, akkor már semmi sem fog fájni. De ha csak arra vársz, hogy meghalsz, akkor mire vársz, halj meg most!
Az LSD-vel pontosan ugyanez történik. Az ember teljesen úgy érzi, és gondolja is, hogy meghal. Hogy túl sokat vett be, hogy megmérgezi magát, és egyáltalán nincs abban a tudatállapotban, hogy jaj de jó, hisz LSD-t vettem be, hanem azt érzi, hogy most itt jön a halál. Rettenetes érzés, ahogy érzed, hogy véged van. És akkor a legnagyobb meglepetés az, hogy a semmiből, a káoszból, ahol semmi nem maradt belőled, valahogy újjászületsz. Ez olyan, mint a legnagyobb orgazmus, mint a legnagyobb tüsszentés. Egy akkorát tüsszentesz, hogy meghalsz és újjászületsz. Jobb, mint a szex, vagy inkább rettenetesebb. És attól a ponttól fogva, ha szerencséd van, akkor jobban együtt érzel majd a világgal, mint addig tetted. Tehát ha soha nem érezted magad otthon a világban, akkor ez után egy kicsit jobban otthon fogod magad érezni ott. Egy kicsit jobban együtt fogsz érezni más emberekkel. Az LSD megmutatja, hogy az, hogy úgy nézünk ki, hogy te vagy és én vagyok, hogy különálló emberek vagyunk, az nem igaz. Mert az LSD oda visz, ahol egyek vagyunk. Ahol mi csak a részei vagyunk ugyanannak. Ha csak itt a felszínen néznénk szét, úgy tűnne, mintha különálló emberek lennénk. De az LSD megengedi, hogy meglássuk, hogy tulajdonképpen egyek vagyunk. Akkortól nem kell az embernek attól félnie, hogy egyedül van. Mert tudja, hogy nincs egyedül, még akkor sem, ha egy szobában éppen egyedül van. Egy egészen más dimenzióban tudja és érzi, hogy össze van kötve más emberekkel. Tehát nem kell félnie. És a fájdalom is kevesebb lesz. A fájdalom nem lesz olyan fájdalmas.
Az egyik legfontosabb kísérletet az LSD-vel olyan rákos betegekkel csinálták, akik már nagyon közel voltak a halálhoz, és rengeteg morfiumot kaptak a fájdalom csillapítására. Néhány pszichiáter engedélyt kapott arra, hogy LSD-t adjon a haldokló betegeknek. Azok a betegek, akik átmentek ezen a halál és újjászületés élményen, és több mint a fele átment rajta az LSD segítségével, attól a pillanattól kezdve, hogy átmentek, semmilyen fájdalomcsillapítót nem kértek, amíg meg nem haltak. És ők nagyon csendben és szelíden haltak meg. Sok szeretettel elbúcsúztak a családtagjaiktól is. Akik nem mentek át, azok továbbra is fájdalomcsillapítót kértek, és sokuk nem búcsúzott el a családtagjaitól. A fájdalom élménye, ezt más forrásokból is lehet tudni, egy szubjektív élmény. Nem objektív, hanem nagy mértékben attól függ, mennyire érezzük egyedül magunkat. Minél inkább egyedül vagyunk, annál inkább fáj, ami fáj. Abban a pillanatban, amikor nem érzed magad egyedül, a fájdalom szubjektíve kevésbé fáj. Pl. Teréz anya Kalkuttában nem megmenteni akarja az utcán haldokló gyermekeket, hanem csak azt akarja, hogy az ő karjaiban haljanak meg. Mert a halál egyedül nehezebb, mint a halál valaki karjaiban. Mert az ember nem fáj annyira, amikor valakivel van, mint amikor egyedül van. Nehezen képzelem el, hogy egy olyan anyag, mint az LSD, kábítószer lenne.
Stanislaw Graf, csehszlovák pszichiáter, aki már régóta Amerikában él, kezdte el tanulmányozni az LSD-t. Ő százával adta be az embereknek, mindenféle esetben, és nagyon szorgalmasan gyűjtötte az adatokat, hogy milyen élményeik voltak. Rájött, hogy ha az embereket csoportokba osztotta úgy, hogyművészek és zsenik, normálisak, valamint neurotikusak és pszichotikusak, akkor az első csoport maximum 10 LSD bevétele után átment a halálújjászületés élményen. A normálisaknak 15-20 kellett, a neurotikusoknak 25-30, és a pszichotikusoknak néha 60 is. Nagyon érdekes, hogy minél meggyötörtebb és összekavart az ember, annál tovább tart az, hogy az LSD odavigye, ahová mindenki eljut. Ez pedig csak idő kérdése. De a kísérletben a haldokló embereknek csak egyszer lehetett beadni egy 1000 milligrammos adagot. És azok, akik közelebb voltak a művészekhez vagy a normálisakhoz, azok átmentek, akik pedig a neurotikusokhoz és pszichotikusokhoz voltak közelebb, nem mentek át.
Egy másik nagyon érdekes munkája Grafnak azt volt, amikor hallucináló skizofrénekkel és pszichotikusokkal dolgozott, és LSD-t adott nekik. És ők addig, amíg az LSD hatása tartott, normálisak voltak. De amikor az LSD hatása elmúlt, akkor visszatértek a téveszméikhez. Akkor újra pszichotikusoknak lehetett őket diagnosztizálni. Szóval a legkevesebb, amit az ember elmondhat az LSDről az, hogy nagyon érdekes és valóban tanulmányozni kéne a hatását. Nem? Miért kell ettől félni? Még soha senkit nem találtak, aki ehhez hozzászokott volna. Akinek ezt szednie kell, mert különben megőrül.
Miért használnak akkor sokan veszélyesebb szereket?
Nem tudom. De egy óriási étvágy van minden szerre, ami megment minket ettől a normális tudatállapottól. Akkor is, ha nem jók. Az alkohol, a cigaretta, a heroin.
Amiket te mondasz, hogyan rokonítható Timothy Leary gondolataihoz?
Ahogy én tudom, Leary börtönben is volt, mert miközben szedte az LSD-t és gyönyörű szép előadásokat tartott, időnként kidobálta a hallgatókat az ablakon. Sajnos Leary nem tett túl sok jót. Ha valami oka van annak, hogy az LSD használata tiltva van, akkor abban nagyon sok szempontból Leary is hibás. Én nem azt mondom, hogy keverjék bele az LSD-t Budapest vagy Debrecen vizébe, hanem csak arról beszélek, hogy bizonyos körülmények között nagyon fontos tanulmányozni, hogy ez az anyag mit mutat meg abból, hogy mi kik is vagyunk a világban. Nem ajánlom azt, hogy az ember egyedül vegye be, és menjen ismeretlen területre. Leary azt ajánlotta, adta százával a diákoknak úgy az LSD-t, hogy nem mondta azt, hogy ne csináljátok egyedül. Nem tudom, miért hasonlítasz engem hozzá, hacsak nincs valami rejtett okod rá.
Csak azt mondom, hogy vigyázni kell.
Hát persze, hogy vigyázni kell. Olyan helyzetben lehet bevenni, ahol az embernek biztonságérzete van. Ahol valaki jelen van, aki nagyon jártas ebben.
Timothy Leary ilyen volt.
Szerintem nem ilyen volt. Amikor még volt felelősségérzete, ő is csinált egy nagyon érdekes és bátor kísérletet. Amikor is Richard Albert-tel 1000-2000 milligramm LSDt adott halálraítélt gyilkosoknak. És ő és Albert is bevett ugyanannyit. És együtt voltak a gyilkosokkal tíz órán át. Együtt nevettek és sírtak, és együtt éreztek egymással. Ők megérezték a gyilkost önmagukban, a gyilkosok pedig megérezték a jószívű embert magukban. Az elején ő is rátapintott arra, hogy itt valami nagyon érdekes jelenségről van szó, de aztán kissé felelősségtelenül azt hitte, hogy ez meg fogja váltani az emberiséget. Én ezt nem mondom. Én azt mondom, hogy ez nem egy kábítószer."
--
http://soul.hu/Feldmar-Andras-eloadasok/Az-elmenyek-szabadsaga-II--resz
